Az asszertív kifejezés egy olyan viselkedésformát ír le, melynek során egy adott érzelmi konfliktusban az egyén úgy képes érvényesíteni a szükségleteit, hogy közben a másik fél szükségleteit is tiszteletben tartja. Az asszertív viselkedés gyakorlatilag az arany középút a behódoló/alárendelt/passzív, illetve a fenyegető/agresszív magatartásforma között.
Az asszertív egyén tisztában van vele, hogy ő maga mit szeretne elérni és ezzel párhuzamosan tisztában van a másik igényeivel is. Saját önismerete, illetve a másikról való tájékozódása (kérdések) folyományaként önbizalommal rendelkezik és magabiztos a fellépése, viselkedése. Az asszertív egyén őt érzelmileg alaposan érintő szituációban is képes empátiával, kifejezett indulat nélkül reagálni, azt mondja, amit gondol, képes nemet mondani, véleménynyilvánításában konstruktív, figyel mások gondolataira, kérdez. Egy asszertív viselkedésű ember környezetével összhangban igyekszik elérni céljait, erőt nem alkalmaz, együttműködést tanúsít.

Az asszertivitás:

• kommunikációs vagy még inkább kapcsolati modell, amelynek lényege a nyitottság és őszinteség
• szorosabb interperszonális kapcsolatokat formáló szociális jártasság
• annak készsége, hogy verbálisan és non-verbálisan egyaránt közölni tudjuk saját pozitív és negatív érzelmeinket, gondolatainkat és érzéseinket anélkül, hogy szükségtelen szorongást vagy bűntudatot tapasztalnánk, vagy megsértenénk mások méltóságát
• barátként fellépni önmagunkkal szemben
• megőrizni saját méltóságunkat és önbecsülésünket
• nem agresszivitás, ami által mások jogait és méltóságát sértenénk meg
• a tiszteletre épül - önmagunk, mások és saját értékrendszerünk tiszteletére
• képesnek lenni kifejezni érzéseimet, gondolataimat és érvényesíteni jogaimat és érdekeimet úgy, hogy figyelembe veszem mások érzéseit, gondolatait, érdekeit és jogait
• ügyelni mind a saját, mind a kapcsolat igényeire
• konkrét helyzetre, célra, személyre irányul 

Az asszertív üzenet négy lépése

1. Megfigyelés formájában, anélkül, hogy ítélkeznénk, leírom azt a helyzetet, ami hátráltat abban, hogy nekem jó legyen
2. Érthetően kifejezem az érzéseimet, anélkül, hogy bírálatot fogalmaznék meg
3. Világosan megfogalmazom, hogy milyen szükségletem nem elégül ki, illetve milyen szükségletemet szeretném kielégíteni
4. Világosan, röviden megfogalmazom a kérésemet, amely a jelenre vonatkozik, konkrét és megcselekedhető, törekedve arra, hogy ne követelésként hasson

Hogyan kommunikáljunk önérvényesítő módon?

• Használj egyes szám első személyű állításokat
• Keress értékeket mások véleményében és érzéseiben
• Óvakodj a tétovázó megfogalmazásoktól
• Adj konkrét visszajelzést
• Mutass együttműködési készséget
• Azonnal nézz szembe a kellemetlen helyzetekkel is 
• Ellenőrizd a beszéd mögötti tartalmat az üzenet következetességének biztosítása céljából
• Beszélgetés közben gyakorold az aktív figyelmet

Marshall B. Rosenberg: amerikai pszichológus, - aki az erőszakmentes kommunikáció (EKM) kidolgozója - sakál nyelvnek hívta az erőszakos kommunikációt és zsiráf nyelvnek az erőszakmenteset.

A szárazföldi emlősállatok közül a zsiráfnak van a legnagyobb szíve. A zsiráf továbbá nagyon erős állat, ugyanakkor nagyon szelíd: egyetlen rúgásával harcképtelenné tehetné a társát – csak épp nem teszi. Nyálával képes feloldani a tövist, ami azt a készséget jelképezi, hogy mások „fullánkjait” együttérzéssel és empátiával dolgozhatjuk fel. A zsiráf pontosan tisztában van a saját érzéseivel és szükségleteivel, fölvállalja őket, és esze ágában sincs azokról lemondania (ellentétben a meghunyászkodó sakállal). Viszont miközben saját szükségletei kielégítésére törekszik, teljes figyelemmel igyekszik meghallani a másik érzéseit és a mögötte húzódó szükségleteket. Amikor pedig a tényleges cselekvésre kerül sor, a zsiráf számára csak olyan megoldás elfogadható, amelyben ugyanakkora figyelmet kapnak a partnere szükségletei, mint a sajátjai. 

Az erőszakmentes kommunikációs mondat négy lépésből áll:

1. Megfigyelés

Ennek lényege, hogy elválasszuk egymástól a tényeket azok értelmezésétől és értékelésétől. A megfigyelés arra vonatkozik, hogy az adott szituációban mi az, ami objektíve történt: mi az, amiről egy elfogulatlan kívülálló is ugyanúgy számolna be. A megfigyelésben ezért nem fordulhat elő a tények interpretálása, a másik minősítése, általánosítás. 

2. Érzés

Mivel érzelmi szókincsünk szegényes, sokszor nehézségekbe ütközünk az érzelmeink megfogalmazásakor. Az érzések jellegzetessége, hogy nincs rajtuk mit vitatni. Olyan nincs, hogy valaki „hibásan érez”. A zsiráf két dolgot tesz az érzésekkel. Egyrészt őszintén felvállalva elmondja a saját érzéseit, másrészt igyekszik meghallani – még az artikulálatlan sakálüvöltésből is – a másik érzéseit. Az elnyomó rendszerek nem arra szocializálják az embert, hogy felvállalja az érzéseit; épp ellenkezőleg. 

3. Szükséglet

Szükséglet alatt az EMK-ban egyetemleges emberi igényeket értünk. A szükségletek, amint az érzések is, kivétel nélkül tiszteletre méltóak – és ugyanolyan nehéz fölvállalni őket.

4. Kérés

Ha hangot adtam annak, hogy egy konkrét helyzetben mit érzek és milyen szükségletem van, megkérhetem a másikat, hogy tegyen meg valamit. Az EMK-ban megfogalmazott kérés pozitív, konkrét, teljesíthető ill. elutasítható. 

Tippek az asszertív kommunikációhoz:

Légy konkrét a kommunikációdban („2 órára van szükségem” és nem „kicsit több időre van szükségem”). Ha nem vagy konkrét, az további bizonytalanságot kelt, amiben azt hiheted, hogy a másik nem figyel oda az igényeidre. Holott lehet, hogy a másiknak a „kis” idő az csak 5 perc, nem pedig 2 óra.

Beszélj egyes szám első személyben a kommunikáció során. („Szeretném, ha hétfőre készen lennél” és nem „Jó lenne a hétfőre el tudnánk készülni”). Nem jó, ha a saját érzelmeidet, problémáidat kivetíted. Mond azt, hogy téged bosszant valamit, ne pedig azt, hogy általában bosszantó. Különösen fontos ez, amikor valaki másnak a viselkedéséről beszélsz! („Ha az utolsó pillanatban mondasz le egy találkozót, az nekem nagyon kellemetlen és bosszantó, mert úgy érzem, hogy nem vagyok fontos neked”). Így nem csak nem bántod meg a másikat, de folyamatosan építed az önbizalmadat azzal, hogy a kommunikációdban is elismered a saját személyed fontosságát, miközben a másikra is odafigyelsz!

Válaszd ki a megfelelő helyet és időpontot, hogy kommunikálj! Olyan időpontot válassz, amikor a másiknak van ideje meghallgatni téged és olyan helyet, ami semleges, illetve amit kényelmesnek éreznek a felek.

Kérj megerősítést mindenről, amiben megállapodtatok! Ne érjen az a meglepetés, hogy megállapodtok valamiben, de a másik nem így éli meg.

Légy őszinte a kommunikációdban! Ha nem értesz egyet valakivel, ne tégy úgy, mintha egyet értenél, hanem mondd el nyugodtan, hogy mi a kifogásod!

Oszd meg a véleményed másokkal! Ha valami eszedbe jut, és szerinted fontos, mondd nyugodtan el másoknak is, hadd tudják.

Ha valaki megdicsér, akkor azt köszönd meg illendően!

Figyelj a szemkontaktusra a kommunikáció során! Ha a szemébe nézel valakinek, az tudja, hogy figyelsz rá. Ha ez kényelmetlen, fokozatosan szoktasd magad hozzá!

Ne személyeskedj a kommunikációban! Ha kritikát fogalmazol meg, mindig a másik viselkedéséretegyél megjegyzést, ne pedig a személyre magára! („Kérlek, ne beszélj így velem, mert rosszul esik!” és nem pedig „Hogy te mekkora bunkó paraszt vagy!”)

Kezdj könnyű helyzetekben! Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt vesz igé nybe! Emlékeztesd magad, hogy nem gond, ha nem mindig sikerül, és kezd könnyebb, kevésbé stresszes helyzetekben!

Figyelj meg másokat és tanulj az asszertíven kommunikáló emberektől!